A szifilisz (vérbaj, luesz) napjainkban is a harmadik leggyakoribb bakteriális eredetű nemi betegség. A kórokozó, a Treponema pallidum fertőzés a klasszikus nemi aktus mellett orális, anális és oro-anális szexuális aktus révén is átadható. Az infekció fertőzött terhesről a magzatára is átadódhat, és az esetek mintegy harmadában súlyos magzati/újszülöttkori szövődményekhez vezet. Terjedésében ugyanakkor szerepet játszhat a direkt vérkontaktus is, így a közös tűt és fecskendőt alkalmazó intravénás kábítószert használók körében is előfordulhat. A kezeletlen betegség lefolyása során tünetes és tünetmentes szakaszok váltakoznak. A tünetek (kezdetben többnyire fájdalmatlan fekély, nyirokcsomóduzzanat, majd kiütések, nyálkahártyafekélyek, láz, fejfájás, egyéb általános tünetek jelentkeznek.) A fertőző szakaszt követően évekkel később súlyos szervkárosodások (idegrendszer, szív-érrendszer, bőr- csont elváltozások stb.) is kialakulhatnak. A betegség felismeréséhez gyakorlott nemigyógyász és célzott laboratóriumi vizsgálatok szükségesek.
A szifilisz szűrővizsgálatot a várandósok, a véradók, a szervdonorok alacsony kockázatú csoportjain túl a magas kockázattal rendelkező betegeknél: nemi úton terjedő fertőzések (HIV, HBV-, HCV-pozitivitás, illetve egyéb frissen diagnosztizált nemi betegség) kapcsán; szexmunkásoknál, homo-biszexuális férfiaknál, neuroszifiliszre gyanús idegrendszeri tünetekben szenvedő betegeknél mindenképp javasolt elvégezni. A laboratóriumi vizsgálati eredményeket minden esetben az anamnesztikus adatokkal egybevetve, és az aktuális klinikai tünetekkel párhuzamosan kell értelmezni.
A szerológiai tesztek (ellenanyag-vizsgálatok) a fertőződést követő 2-3. héttől kezdve döntő szerepet töltenek be a betegség laboratóriumi vizsgálatában, azaz a szifiliszdiagnosztika pillérének tekinthetőek. A vérvételi eredményből kizárható vagy megállapítható egy korábbi átvészeltség ténye; sőt, akár egy akutan zajló, friss fertőzés is valószínűsíthető.
